Családi kéktúra, 3. nap

Útvonal: Badacsonytördemic - Káptalantóti - Mindszentkálla - Szentbékkálla

Térkép szerint: 23,7 km

Mi mentünk: 24,34 km

Azt hiszem, mondanom sem kell, hogy ma nem tévedtünk el. Elég az útvonaladatokra ránézni: elég közel járunk a füzetben írthoz. :)

Lépcsőmászás

Reggel a helyi kisboltban bevásároltunk, majd indultunk a Badacsonyra. Megmásztuk a bujdosók 464 lépcsőjét (hát, nem volt egy vasárnapi séta), a tetején egy kicsit megpihentünk, és folytattuk utunkat a Ranolder-kereszt felé.

Pihenő a lépcső tetején

A keresztnél megreggeliztünk és megcsodáltuk a kilátást, majd továbbmentünk a piros háromszög - kék jelzéseken. A Kisfaludy-kilátónál megállapítottuk, hogy a keresztnél szebb volt a kilátás (a kilátó elég ingatag volt és körbe a fák is eléggé benőtték).

Reggeli a Ranolder-keresztnél

Az út innentől már ereszkedni kezdett. Elhaladtunk a kőkapu mellett, és már éppen elértük az erdő szélét, amikor összetalálkoztunk egy kedves nénivel, aki a hegyre tartott. Beszédbe elegyedtünk vele, és amikor megtudta, hogy kéktúrázunk, meghívott minket magához egy kis pihenőre (és egy kis fröccsre is). Sőt, még egy hasznos tippet is adott: a kicsit lejjebb levő Köböl-kút vize iható, hiába van kiírva, hogy nem ivóvíz. Ezúton is köszönjük neki, nagyon jólesett az a kis hideg víz!

Vízhúzás a Köböl-kútnál

Miután átvágtunk Badacsonytomaj külterületén, nekiindultunk a Gulács oldalának. Szerencsére a kék nem visz fel a tetejére, így nem kellett annyira sokat menni felfele. Amikor még friss és fitt voltam (az utoljára Keszthelyen volt), úgy terveztem, hogy felmegyek a GCGULA ládáért, de a erről itt már letettem.

Az országúton

A kék-zöld jelzés (a zöld a Gulács aljában csatlakozott) hamarosan leért a Káptalantóti-Badacsonytomaj országútra, ahol kellemes országúti gyaloglás várt ránk. Nem volt annyira rossz, mint az előző napiak - talán azért, mert ma ez volt az első.

Káptalantóti pihenő

Káptalantótin a pecsételés és az ilyenkor kötelező hosszúlépés és fagyi után továbbindultunk még egy kis országúti menetelésre. Szerencsére a kék elég hamar letért róla, és szőlőskertek között közeledhettünk Csobánc felé. A Vár-kúton sajnos éppen dolgoztak, de azért megálltunk pihenni a kék romjelzésnél. (A csúcsra most sem mentünk fel. Az a ~100 méter szintkülönbség nagyon nem hiányzott, ráadásul néhány éve már jártunk fenn a várban.)

Csobánc felé félúton...

A hegyről leérve egy kis főút után kaptató következett a Köves-hegyi nyeregbe (a teteje felé már nagyon finom szedret is találtunk), majd a nyereg mezején átvágva ereszkedni kezdtünk Mindszentkálla felé.

A Köves-hegyi nyereg

A hegyről lefelé elhagyott gyümölcsösökön keresztül vezetett az út. Mindszentkállát csak érintettük, és egy rövid aszfaltutas szakasz után Szentimrepuszta felé fordultunk. Itt csatlakozott hozzánk egy rendkívül barátságos kutya (Mirtill kutyának neveztük el a Showder Klubos Hadházi Mirtill cicája után - az idevágó rész 0:15-ig tart), aki egészen Szentbékkálláig követett.

Mirtill kutya

A kőtengernél megkerestem a GCKTNG geoládát, és hamarosan elértük Szentbékkállát. A kék azonban nem megy be rögtön a központba, hanem felkanyarodik a velétei palotarom felé - így mi is ezt tettük: megnéztük a palotaromot, és csak utána mentünk pecsételni (+ hosszúlépés, de ez ugye automatikus).

A velétei palotarom

A bélyegzés után még elbattyogtunk a falu másik felére, az Öreghegy fogadóhoz, ahol a szállásunk foglalva volt. Itt azonban nagy meglepetésünkre fogalmuk sem volt, hogy kik vagyunk, és nem tudtak arról, hogy foglaltunk volna szállást (pedig pár nappal előtte vissza is igazolták). Nem tudom, hogy az a turistaház, ahova irányítottak (Szentbenedek (sic!) Lovasudvar és Információs Vendégház) az övék volt-e, de oda már nem fértünk be. Egy láthatóan fiatalokból álló társaság ugyanis teljesen belakta az egészet, ők maguk meg nem voltak sehol - így megköszöntük szépen a hathatós segítséget a öreghegyesektől, és másik szállás után néztünk.

Szállás nélkül

Elkezdtük hívogatni a faluban levő többi szállást, de sajnos egyiknél sem volt már hely. A Sárvári Vendégháznál viszont szerencsére nagyon készségesek voltak és segítettek szállást keresni, így végül sikerült egy néninél elhelyezkednünk a Dózsa György utca 20-as szám alatt. Neki éppen elmentek az előző vendégei és csak másnap jöttek a következők, úgyhogy tudott fogadni minket. Ezúton is köszönjük a segítséget!

Nóri már melegíti a marhapörit

Már elég késő volt, amikorra sikerült elhelyezkednünk, de hárman gyerekek nekivágtunk Szentbékkállának egy lábossal a kezünkben vacsorát keresni. Az Eszter panzióban nagyon finom marhapörköltet kaptunk - ilyen jól még soha sem esett.

A nap végére egy jótanács: ha szállást keresel, keress rá az interneten! Hazaérve én is rákerestem (pusztán kíváncsiságból) az Öreghegy fogadóra, és azt láttam, hogy mások sem voltak maradéktalanul elégedettek vele, ráadásul egyszer még az Index fogyasztóvédelmi blogjára, a Tékozló Homárra is kikerült. (Érdemes a linkelt oldalakon a hozzászólásokat is elolvasni, oda is írtak tapasztalatokat.)

Következő nap »